Biebrzański Park Narodowy, avagy a Biebrza Nemzeti Parkos terepgyakorlat

Mivel elég sok a pótolni való, így inkább nem egyben, hanem több, kis bejegyzés formájában pótolgatom őket, így talán könnyebb egy kicsit. *irónia bekapcs* Szóval van nekem egy olyan hihetetlenül csodálatos tantárgyam, hogy GPS and Remote Sensing (GPS és távérzékelés) *irónia kikapcs* Tömény térinformatika, az órákon meg egy programmal készítettünk különböző analíziseket a mindenféle szatelitképekkel meg légifotókkal. (Jesszus, de fura így leírni, és nem satellie images-nek...) Szóval a lényeg, hogy mivel ezt is le akartuk zárni május végéig, felmerült az ötlet, hogy mi legyen? Plusz egy-két óra, prezentáció, plusz feladat, vaaaaagy, terepgyakorlat. Naná, hogy terepgyakorlat lett, mert miért ne, az mindig jó móka, meg más tárgyakból amúgy se nagyon van, meg legalább kicsit jobban megismerjük egymást meg az országot, meg olyan helyekre eljutunk ahová civilként lehetetlen lenne...
Így történt, hogy elmentünk egy 4 napos kirándulásra a Biebrza Nemzeti Parkba (Biebrzański Park Narodowy). A helyről röviden annyit érdemes tudni, hogy Lengyelország északi részén található, a Mazuri-tavaktól kicsit délebbre. Az egész terület egy nagy völgy, amiben a Biebrza-patak kanyarog, ráadásul mivel a terület hegyekkel körbezárt, és ez a völgy alsó végénél be is szűkül, így a tavaszi áradásoknál egész sokat emelkedik a vízszint. Amúgy is egész mocsaras a terület, jó része egész évben víz alatt van, ami nem, az meg ilyen tőzegláp-szerűség. Gondolom, nem sokan jártak még ilyenen, szóval... képzeljétek el, hogy ahogy sétáltok, "rugózik" alattatok a talaj, mint ha keményebb szivacson, vagy valami vízágyon sétálnátok. Minden lépésnél lesüpped vagy 10 cm-t, aztán meg ugyanúgy visszaugrik a helyére.

Néhány kép róla, hogy mégis milyen, a park logója, meg néhány netes kép... 

Szóóóval. Úgy kezdődött, hogy egy héttel a gyakorlat előtt még kb. méteres víz alatt volt a terület, mert hát ugyebár elhúzódott a tél (április végén itt még havazott, bizony... már nem emlékszem biztosan, de lehet, hogy még május elejére is jutott belőle), meg árvíz, meg minden. Mindenesetre, mire mi mentünk, már egész jól lement a vízszint.
A tanár közölte, hogy ez egy gumicsizmás történet lesz, a képeket látva gondolom nem kell nagyon magyarázni, hogy miért is... Hát, az Erasmusos diákoknak meg pakolásnál nem a gumicsizma az 1-es priorítású lábbeli, amit bepakolnak a bőröndbe. Így volt ez velem is, így aztán hosszas dilemmázás után úgy gondoltam, beruházok egy (második) gumicsizmára is (otthon van egy szuper, bélelt...).
Elbattyogtam tehát az E.Leclerc-be, ami kb. olyan mint az otthoni Tesco-k, néztem egy szép, mintás gumicsizmát magamnak (ha már az otthoni ronda zöld, legalább ez nézzen ki valahogy). Persze, hogy a méretemben nem volt. Az mindegyikből csak 36, 38-as meg 41+-os volt, nekem meg 39-es kelllett volna. Ráadásul a különböző színek méretei se egyeztek, így aztán megvettem azt ami a legkevésbé lötyögött, és szinte jó méretben. Halvány bézs, fekete csíkokkal/kockákkal... Kicsit skótkocka hangulat, de azért mégse.
A poén az, hogy én 40 zł-ért vettem, tegnap voltam megint bevásárolni, hát mi fogad a bejáratnál? Az összes gumicsizma leárazva, 25 zł-ra... hurrá, de tényleg...
Amúgy a gyakorlat előtt jól be lettünk szaratva, hogy itt hú-de-mennyi-sok-kullancs van, ráadásul a Lime-kóros fajtából, meg szúnyog is annyi, hogy élve fognak felzabálni minket, piócák a vízben, meg minden, ami szem-szájnak ingere. A tanár így nagy lazán be is nyögte, hogy ő is elkapta a Lime-kórt, meg tele van szúnyogcsípésekkel, de annyira már nem zavarják a szúnyogok... lol...
Összepakoltunk, majd május 22-én, szerda reggel egy minubusszal, 8-an nekivágtunk az útnak. Alapból vagy 3-4 órás lett volna, mivel azonban a sofőr se tudta az utat, meg a GPS-en se létezett az a zsebkendőnyi falu, ahol laktunk, így finoman szólva is eltévedtünk... Aztán egyszer csak megérkeztünk. Két faház a puszta közepén, egyik oldalon az erdő, másik oldalon meg a hatalmas legelő, egy csordányi tehénnel meg a patakkal... Egyébként nagyon hangulatos kis házikónk volt, az ágyak irtó kényelmesek voltak, fullosan felszerelt konyha, szóval egy panasz se volt rá! :D
Rögtön első nap kezdődött is a munka.. A csapatvezető egy holland botanikus, Martin volt, a tanárunk, Jarek, meg egy Phd-s srác, Tomasz. Egy kutatást végeznek, amiben a vízháztartás megismeréséhez végeznek alaposabb tanulmányokat. Azt vizsgáltuk, hogy az egyes növényfajok kis- illetve nagy esőzések alkalmával mennyi vizet fognak fel, hisz az nem jut el a talajba, hanem elpárologva visszajut a légkörbe, meg ilyesmi dolgok. Részletesebben nem nagyon megyek bele, mert bonyolult is lenne, meg lusta is vagyok hozzá...
A lényeg, hogy mi nagyon élveztük, nap közben a mocsarat jártuk, bokáig- meg lábszárközépig-vízben, számoltuk a mindenféle növényeket, kerestük, hogy hány fajta található, gyűjtögettünk, jegyzeteltünk, fotóztunk, jól éreztük magunkat. Martin is teljesen elégedett volt velünk, hogy milyen lelkesek, kíváncsiak, segítőkészek, érdeklődők vagyunk, merthogy az előttünk levő lengyel csoportról ez nem igazán volt elmondható... Megnéztünk egy csomó szép helyet, volt, hogy bokáig, vagy térdig süllyedtünk a sárban, térdig érő vízben, felhúzott gatyában, kézben a gumicsizmával, mezítláb caplattunk át a pocsolyákon, meg a többi :D
Esténként meg rendszerink tábortűz, grillezés, hajnalig sörözgetés-beszélgetés. Egyik este tartottunk egy magyaros estet is, én voltam a szakács, a menü: lángos. Vicces volt mindenkinek magyarázni, hogy hogyan készül, meg egyáltalán mi ez... meg a csapat fele tiszta stresszben volt, hogy úristen, de milyen lesz? Mert volt vegetáriánus is, muszlim is, éhenkórász is... ehet-e belőle, lessz-e elég, hogy csak ilyen kevés cucc kell hozzá, meg minden ilyesmi. Végül majd' 2 kg lisztből készítettem, és jelentem, elég volt. 8 ember degeszre ette magát belőle, az a pár meg, ami megmaradt, másnap reggelire seperc alatt elfogyott, úgy, ahogy volt, hidegen is. Volt aki a receptet is elkérte, majd ne felejtsem el lefordítani... :)
Amúgy én poén, de amikor indultunk Varsóból, rohadt meleg volt, és a nagy rohanásban a kabátomat is a koliban felejtettem... ami csak azért rossz, mert utána végig hideg volt, ilyen 15-17 C fok körüli... De volt 2 pulcsim, meg legalább az eső nem esett, szóval túléltem.
A hazafelé út... hát, mint mindenki kirándulás, totál csendben telt el, mindenki végigaludta majdnem az egész utat. Egyelőre nem is jut eszembe más a téma kapcsán, úgyhogy még ide, zárásnak egy pár kép:

Ilyen GPS-szel méregettünk...

Itt épp növényeket gyűjtök be.

Most meg a többiek számolják a Carex gracilis-eket.

Nagyon vizes terepek...

Meg kicsit vizes terep...

A Biebrza folyó azon szakasza, ahol még inkább csak patak...

A mi házunk...

Mindenki szúrjon egy pöttyöt oda, ahonnan jött!

Én vagyok az első szerencsi a Nemzeti Park főépületében! Az a fehér pötty az enyém, ott, ni!  ^^

Összefutottunk egy másik kurzus terepgyakos diákjaival a sulinkból. Nekik nem volt gumicsizmájuk...

A tanáraink háza...

Apró életképek Varsóból

Telnek múlnak a hetek, hihetetlen, hogy milyen sebességgel... Pont múltkor számoltam, hogy már kevesebb, mint egy hónapom van itt kint, Varsóban - ha minden igaz, június 26-án megyek majd haza. Persze mivel sokan május végén, június végén haza mennek/mentek az otthoni vizsgák, államvizsgák, nyelvvizsgák miatt, így több tantárgyból is meg lett beszélve a tanárral, hogy fejezzük be korábban, az eredeti június 20-as végzés helyett. Valahol érthető is, mert az órák létszáma többnyire 3-8 fő közötti, és 1-2 embernek tényleg nem sok értelme lenne órát tartani. Ebből kifolyóan viszont kicsit nagyon besűrűsödtek a napok... Majdnem minden napra van valami beadandó, még ha nem is olyan sok. Mellette még az órák, szóval fárasztó. Szinte Az elmúlt egy hónapban nem is tudom hányszor akartam leülni írni ide, de végül mindig akadt valami fontosabb elintézni való... Arról nem is beszélve, hogy akárhányszor leülök ide írni, kisebb regény lesz belőle, amit órákon át írok, talán ezért is nehéz nekiállni.

Bár túl sok helyen nem voltam az elmúlt egy hónapban, épp emiatt, azért pár dolog történt a beadandókon kívül is, de azért mégiscsak azzal kezdem...
A 7 tantárgyból 3-at már teljesítettem, 5, 5, 4.5 eredménnyel. Van még egy, aminél már megvan a vizsga, csupán a beadandóimat kell elküldeni a tanárnak, aztán az is letudva, így legalább a szerdai napom, meg a csütörtök délutánom is felszabadult. A maradék 3 úgy tűnik, hogy kitart június közepéig, a lengyel nyelvi kurzus, az egyik tervezős tantárgyam, meg egy térinformatikai gyakorlati tárgy.

Aktualitásokból a legújabb, ma kezdődött az Ursynalia Fesztivál - 3 napos rock/metál maraton, minden nap 16:00-tól, 2 színpadon, kb. hajnal egyit, non-stop koncertek. És ami a legjobb, itt az egyetem udvarán, a campuson, ráadásul itteni diákoknak olyan potya áron van a 3 napos jegy, amennyiért otthon 1 koncertjegyet se venne az ember... (79 zł, kb 5800 Ft). Elvileg ez Európa egyik legnépszerűbb diákfesztiválja, tök híres fellépőkkel, bár az ideiek között pont nincs egy se, akit olyan hú-de-nagyon ismernék, csak 3-4-et névről, meg pár számukat, aztán annyi (HIM, 3 Doors Down, Luxtorpeda, meg ilyenek, ha mond valakinek valamit...). De... most, reggel már hangoltak, jónak tűnnek. ^^ Akit érdekel, itt vannak a fellépők, itt pedig néhány kép Facebookról, hogy néz ki most a terep a campuson, elkerítve, színpadokkal, meg mindennel. Szép, nagy színpad...

Egy újabb kis életkép ittenről, egyik szobatársamnak a héten volt szülinapja, a másiknak pár nappal előtte névnapja, történt tehát, hogy elmentek bulizni, és mint azt ilyenkor szokás, valahogy hajnalban keveredtek haza. Nem, én nem mentem, még mindig utálom az ilyen tüctüczenére lötyögős bulikat, ahol csak táncolni meg inni lehet... De minden drága, és úgy ordít a zene, hogy egy szót se lehet érteni abból amit a másik mond, szóval... kihagytam. A lényegre visszatérve, valamikor hajnalban estek haza, külön-külön. Én nem győzöm hónapok óta szajkózni nekik, hogy estére ZÁRJUK be az ajtót. Meeert mindenkinek van laptop, telefon, fényképezőgép, pénz, tudomisén, és mégiscsak koli, senki sem örülne neki, ha valamelyik eltűnne reggelre, csak mert mélyen alszunk. Nos, többnyire nem foglalkoznak vele, mint most sem... Hajnal 5 körül be is tévedt pár részeg srác a szobánkba, de különösebben nem foglalkoztam velük. Fal felé fordul, alszik, majd kimennek... Biztos csak eltévesztették a szobát. Nos... Reggel mire kelünk? Hogy az egyik szobatársamra egy egész tubus fogkrémet rányomtak hajnalban, ő meg, mivel nem sokkal előtte ért haza meg aludt el, semmit se érzékelt az egészből... :D Mi ebből a tanulság? Ha kolis vagy, mindig válaszd az ajtótól legtávolabb eső ágyat...

Másik kis baleset a héten, hogy múlt vasárnap, miközben épp mentem le a földszintre, összegyűjteni az előző nap kimosott ruháimat, sikerült benéznem egy lépcsőfokot, rosszul léptem, kissé kifordult a bokám, megint... A tünetek ugyanazok mint legutóbb pár éve, a Republic koncert után, rohadtul fájt, alig bírtam ráállni, bedagadt, kékült, csupán annyi különbséggel, hogy ez most sokkal kevésbé súlyos, mint az volt. Vettem fáslit, meg krémet rá, krémeztem, pihentettem, polcoltam, meg minden, tegnap már eljutottam odáig, hogy nem fáj, ha sétálok. Sőt, ha viszonylag sokat sétálok, utána sem fáj. Azért még egy darabig kímélem meg pihentetem, a múltkoriakra visszaemlékezve... Ha dokihoz mennék vele, szerintem minimum egy hónapra ágyba parancsolna, akkor már inkább nem megyek dokihoz, és mondjuk 2 hét pihi (úgy, hogy 5 nap után úgy érzem, semmi baja).

Illetve... rájöttem, hogy takarítani nem is olyan rossz dolog. Mivel a lábam miatt a hét jó részét ágyban töltöttem, eszembe jutott, hogy kihúzom az asztal alatti kis komódot, hogy jó lesz éjjeli szekrénynek, legalább a teát, meg ezeket az apró mütyüröket rá tudom pakolni, mert nem igazán van hova. Oké, utólag kiderült, hogy túl nagy, és nem lehet elférni mellette, viszont ahogy kihúztam a helyéről, találtam alatta/mögötte egy 100 zł papírpénzt... (~ 7500 Ft). Valószínűleg az előző lakók hagyták itt nekünk, mert a mostani szobatársak folyton azért sírnak, hogy alig maradt pénzük, szóval nem hiszem, hogy ők rejtették volna el, ha tudtak volna róla, már rég elköltötték volna... Dóri, főleg neked üzenem, nem olyan rossz dolog néha takarítani.

Ja igen, és rászoktam a "korán" kelésre. Vagy ha nem is pont arra, igyekszem átszokni a max. 2-kor aludni megyek, és reggel 8-kor kelek beállásra. Eddig egész jól megy, már az elalvással sincs gond (a terepgyak előtt kb. egy hétig minden nap 2-3 órát forgolódtam, mire sikerült elaludnom, pedig nem jellemző rám). Igaz, részben praktikussági oka volt az egésznek. Sok a beadandó, a szobatársak éjfél, 1 körül mindig aludni mennek, szóval nagylámpa lekapcs, kislámpa meg nincs, ellenben nekem egész sok olyan beadandóm van amihez kell a fény, így maradt a korán kelés...

Egyre kevesebben maradunk... A héten az itt lévő 11 magyarból 5 már hazament, és a héten még 2-en haza fognak menni...