Szösszenetek: Biebrzański Park Narodowy, avagy a Biebrza Nemzeti Parkos terepgyakorlat

Mivel elég sok a pótolni való, így inkább nem egyben, hanem több, kis bejegyzés formájában pótolgatom őket, így talán könnyebb egy kicsit. *irónia bekapcs* Szóval van nekem egy olyan hihetetlenül csodálatos tantárgyam, hogy GPS and Remote Sensing (GPS és távérzékelés) *irónia kikapcs* Tömény térinformatika, az órákon meg egy programmal készítettünk különböző analíziseket a mindenféle szatelitképekkel meg légifotókkal. (Jesszus, de fura így leírni, és nem satellie images-nek...) Szóval a lényeg, hogy mivel ezt is le akartuk zárni május végéig, felmerült az ötlet, hogy mi legyen? Plusz egy-két óra, prezentáció, plusz feladat, vaaaaagy, terepgyakorlat. Naná, hogy terepgyakorlat lett, mert miért ne, az mindig jó móka, meg más tárgyakból amúgy se nagyon van, meg legalább kicsit jobban megismerjük egymást meg az országot, meg olyan helyekre eljutunk ahová civilként lehetetlen lenne...
Így történt, hogy elmentünk egy 4 napos kirándulásra a Biebrza Nemzeti Parkba (Biebrzański Park Narodowy). A helyről röviden annyit érdemes tudni, hogy Lengyelország északi részén található, a Mazuri-tavaktól kicsit délebbre. Az egész terület egy nagy völgy, amiben a Biebrza-patak kanyarog, ráadásul mivel a terület hegyekkel körbezárt, és ez a völgy alsó végénél be is szűkül, így a tavaszi áradásoknál egész sokat emelkedik a vízszint. Amúgy is egész mocsaras a terület, jó része egész évben víz alatt van, ami nem, az meg ilyen tőzegláp-szerűség. Gondolom, nem sokan jártak még ilyenen, szóval... képzeljétek el, hogy ahogy sétáltok, "rugózik" alattatok a talaj, mint ha keményebb szivacson, vagy valami vízágyon sétálnátok. Minden lépésnél lesüpped vagy 10 cm-t, aztán meg ugyanúgy visszaugrik a helyére.

Néhány kép róla, hogy mégis milyen, a park logója, meg néhány netes kép...

Szóóóval. Úgy kezdődött, hogy egy héttel a gyakorlat előtt még kb. méteres víz alatt volt a terület, mert hát ugyebár elhúzódott a tél (április végén itt még havazott, bizony... már nem emlékszem biztosan, de lehet, hogy még május elejére is jutott belőle), meg árvíz, meg minden. Mindenesetre, mire mi mentünk, már egész jól lement a vízszint.
A tanár közölte, hogy ez egy gumicsizmás történet lesz, a képeket látva gondolom nem kell nagyon magyarázni, hogy miért is... Hát, az Erasmusos diákoknak meg pakolásnál nem a gumicsizma az 1-es priorítású lábbeli, amit bepakolnak a bőröndbe. Így volt ez velem is, így aztán hosszas dilemmázás után úgy gondoltam, beruházok egy (második) gumicsizmára is (otthon van egy szuper, bélelt...).
Elbattyogtam tehát az E.Leclerc-be, ami kb. olyan mint az otthoni Tesco-k, néztem egy szép, mintás gumicsizmát magamnak (ha már az otthoni ronda zöld, legalább ez nézzen ki valahogy). Persze, hogy a méretemben nem volt. Az mindegyikből csak 36, 38-as meg 41+-os volt, nekem meg 39-es kelllett volna. Ráadásul a különböző színek méretei se egyeztek, így aztán megvettem azt ami a legkevésbé lötyögött, és szinte jó méretben. Halvány bézs, fekete csíkokkal/kockákkal... Kicsit skótkocka hangulat, de azért mégse.
A poén az, hogy én 40 zł-ért vettem, tegnap voltam megint bevásárolni, hát mi fogad a bejáratnál? Az összes gumicsizma leárazva, 25 zł-ra... hurrá, de tényleg...
Amúgy a gyakorlat előtt jól be lettünk szaratva, hogy itt hú-de-mennyi-sok-kullancs van, ráadásul a Lime-kóros fajtából, meg szúnyog is annyi, hogy élve fognak felzabálni minket, piócák a vízben, meg minden, ami szem-szájnak ingere. A tanár így nagy lazán be is nyögte, hogy ő is elkapta a Lime-kórt, meg tele van szúnyogcsípésekkel, de annyira már nem zavarják a szúnyogok... lol...
Összepakoltunk, majd május 22-én, szerda reggel egy minubusszal, 8-an nekivágtunk az útnak. Alapból vagy 3-4 órás lett volna, mivel azonban a sofőr se tudta az utat, meg a GPS-en se létezett az a zsebkendőnyi falu, ahol laktunk, így finoman szólva is eltévedtünk... Aztán egyszer csak megérkeztünk. Két faház a puszta közepén, egyik oldalon az erdő, másik oldalon meg a hatalmas legelő, egy csordányi tehénnel meg a patakkal... Egyébként nagyon hangulatos kis házikónk volt, az ágyak irtó kényelmesek voltak, fullosan felszerelt konyha, szóval egy panasz se volt rá! :D
Rögtön első nap kezdődött is a munka.. A csapatvezető egy holland botanikus, Martin volt, a tanárunk, Jarek, meg egy Phd-s srác, Tomasz. Egy kutatást végeznek, amiben a vízháztartás megismeréséhez végeznek alaposabb tanulmányokat. Azt vizsgáltuk, hogy az egyes növényfajok kis- illetve nagy esőzések alkalmával mennyi vizet fognak fel, hisz az nem jut el a talajba, hanem elpárologva visszajut a légkörbe, meg ilyesmi dolgok. Részletesebben nem nagyon megyek bele, mert bonyolult is lenne, meg lusta is vagyok hozzá...
A lényeg, hogy mi nagyon élveztük, nap közben a mocsarat jártuk, bokáig- meg lábszárközépig-vízben, számoltuk a mindenféle növényeket, kerestük, hogy hány fajta található, gyűjtögettünk, jegyzeteltünk, fotóztunk, jól éreztük magunkat. Martin is teljesen elégedett volt velünk, hogy milyen lelkesek, kíváncsiak, segítőkészek, érdeklődők vagyunk, merthogy az előttünk levő lengyel csoportról ez nem igazán volt elmondható... Megnéztünk egy csomó szép helyet, volt, hogy bokáig, vagy térdig süllyedtünk a sárban, térdig érő vízben, felhúzott gatyában, kézben a gumicsizmával, mezítláb caplattunk át a pocsolyákon, meg a többi :D
Esténként meg rendszerink tábortűz, grillezés, hajnalig sörözgetés-beszélgetés. Egyik este tartottunk egy magyaros estet is, én voltam a szakács, a menü: lángos. Vicces volt mindenkinek magyarázni, hogy hogyan készül, meg egyáltalán mi ez... meg a csapat fele tiszta stresszben volt, hogy úristen, de milyen lesz? Mert volt vegetáriánus is, muszlim is, éhenkórász is... ehet-e belőle, lessz-e elég, hogy csak ilyen kevés cucc kell hozzá, meg minden ilyesmi. Végül majd' 2 kg lisztből készítettem, és jelentem, elég volt. 8 ember degeszre ette magát belőle, az a pár meg, ami megmaradt, másnap reggelire seperc alatt elfogyott, úgy, ahogy volt, hidegen is. Volt aki a receptet is elkérte, majd ne felejtsem el lefordítani... :)
Amúgy én poén, de amikor indultunk Varsóból, rohadt meleg volt, és a nagy rohanásban a kabátomat is a koliban felejtettem... ami csak azért rossz, mert utána végig hideg volt, ilyen 15-17 C fok körüli... De volt 2 pulcsim, meg legalább az eső nem esett, szóval túléltem.
A hazafelé út... hát, mint mindenki kirándulás, totál csendben telt el, mindenki végigaludta majdnem az egész utat. Egyelőre nem is jut eszembe más a téma kapcsán, úgyhogy még ide, zárásnak egy pár kép: